Mindenki bánatos, fáj a szívünk, mint szembe, ha szappanos víz kerül...
Feldühödött elmémet lecsillapítva, jelentkezem élőben Ajkáról.
Tegnap úgy esett, hogy megesett, elmentünk. Beengedtek, mert
mi "okosan" előre befektettünk, nem bíztuk a véletlenre.
Az elején még mosolyogtam, aztán pár szám után Vikit néztem,
aki egy helyben állt. Mondom helyben vagyunk. Fizikailag.
Szellemileg ez ironikus.
Beckék túlságosan leplombálták azt az emlegetett múltat.
Mellettem sikítozó, sok jóindulattal 14 évesnek titulált
hallgatóság nem értette, miért üvöltözik két lány, hogy
"kaposvári lányok". Biztos azt hitték, részegek vagyunk
vagy kaposváriak. :S
Az őrjöngő tömeg inkább Ajkát éltette, a 300 emberből kb. 3-nak
volt fogalma, miért. (Kif, Kot, Bag)
Emelkedjünk felül ezen
Emelkednénk, ha az altatós levélpréselős számok nem
döngölnének úgy istenigazából az ágyba.
Egy utolsó kísérlettel akarták "kibogózni" a hallgatóságot,
reménytelenül.
A három belépő árából 9 (!!) üveg, fini bor került volna ki, a
többiről meg ne beszéljünk.
ÖSSZEFOGLALÁS:
- Süllyesztőben az alma, körte; pálinkának sem jó már.
- Süllyesztőben Kaposvár.
- Süllyesztőben a Beckes integetés.
"Elrobog az élet, mint egy erdei kisvasút..." Az Y is robog elfelé?
A koncert egy amolyan gagyi lájt kólának tetszett. Untam.
PARDON.