Merengve járunk...

írta: Evellei Kata Dóra

forrás: groteszk.try.hu

Ez már az ősz. A hold másként ragyog.
Ezüst szárnyon szállnak a hajnalok.
Ahogy kibúvik, megborzong a nap.
A földre fázós, lomha köd tapad.

A reggel bokrán dér virága nőtt:
kavics tükrén csillan a délelőtt,
s a szél, e borzas, vadhangú rokon,
új dallamot pendít hűs húrokon.

Nézd! A büszke fák még mint dacolnak.
Tiszta még az ég! S tisztább a holnap.
Merengve járunk, egymást keresve.
Árnyam s árnyad kék, akár az este,

s hajad hosszu már, akárcsak árnyad.
Suhognak felettünk néma szárnyak,
a nap rohan már: nyugtát befutja
falevelek hosszú, tarka útja,

és mosolyg még a holtra vált világ,
és félelmében táncol mind tovább,
s nézzük, ahogy kínzó lázban, égve,
ránk zuhanva megvonaglik végre,

s kilobban a vér-taréjos alkony.
Jégfűrészes felhők csapnak arcon.
A hideg jön, az ősi fagy: a tél.
Add meleg kezed most. Csöndben legyél:

mert túl a sötéten, túl a télen
kéz a kézben, ősöreg reménnyel
indulunk, míg fénytüskés az éjjel.
Napba indulunk kitárt tenyérrel.