napali mese (elborult)
Ülve találta a reggel és ülve az este, Épp az az egy, mit pont oda képzelt, Olvad az aszfalt, rajta van egy szó, épp az az egy, pont épp az az egy, ami kellett. Ahogy álmaiban, úgy jött meg az ember. Úgy kerül orra elé az a kép, ami Úgyis az egy szó csak, ami számít, pont az a szó, minek Lám, ki is ugrott, kész a varázslat. Állnak a koszban, ketten a járdán: a szenvtelen arcú nő meg a mágus.
amíg az az egy szó a lába előtt már látszani kezdett.
Szinte a járda kövére nyomta az orrát,
annyira kellett, annyira fontos lett az az egy szó.
éppen a lába elé, hisz az ott jó; látnia kell, hogy a járda hogy' olvad,
pont ugyanúgy, ahogy lennie kell, mint álmaiban.
embere szatyrán szenvtelen arcú nőci a ringó pálma alatt egy
távoli ország kis szigetének ostoba másán.
rajza a járdán egybeesik most azzal a képpel
s ettől a nőci a szatyron elindul a járda felé, odahagyva a képet.
Elmegy a szatyros (észre se véve semmit az ügyből), messzire jár már.