A fű,
Vagy akár a fák
Láthatják
Azt, amit senki se´ lát!
Szél által simított test vagyunk,
Csakúgy, mint bármelyik virág!

Égo ágak közt táncol a ború,
Egy újabb megfáradt lélek megy el!
A börtön-test után megmaradt hamut
A börtön-világotok nyeli el!

***

Néha
Születik pár koszos levél,
Ami itt bent van,
Lapról lapra koldul szerelemért.
Kérlek olvasd el, csodás nő!
Talán nincs már orvosság,
És ha felbontatlanul félredobnád,

Sírj, mert az utolsó angyalt is elvesztetted,
Sírj, kár volt látnom azt, ami árad belőled.

Jól nézz a tükörbe,
És könnyezz még,
Lelkem úgy kíván ölelni, mint a Tiéd.
Mindenki szorítja a bölcsőjét,
De a könnyebb út csak a hazug virágoké.
Most nézz a szemembe,
Mondd, mit vársz még?