Szóra nyílnak az ajkak, de a levegőbe fagynak. Rozsdás reflexszel még tagadni akarnak. De kivetkőznek mégis a makacs hallgatásból, És dobhártyák szakadnak szét az ordítástól. Egymásra torlódik a fájdalom, s a bánat, Végig söpör rajtunk, ha utat tör magának. Utat tör…
Mossuk le hipóval, marjon le a csontig. Mossuk le hipóval, súroljuk még addig, Amíg kikopik belőlem, amit magamba véstem. A sebek behegednek és kicsorbul a késem.
Lehet, hogy a szerelem megváltoztathat valakit, de a csalódás még gyorsabban letéríthet minket az útról, amelyen járunk.
Téged dicsérnek a vonók És áldanak a trombiták, Csellókban a vágyam zokog, Dobokban a szívem kiált.
Minden elmúlik, mint az álom, Elröpül, mint a vándormadár, Csak az emlék marad meg a szívben, Halványan, mint a holdsugár.
úgy kellett, úgy kellett, káposztába hús kellett... okos enged szamár szenved...a mézes madzag rég elfogyott...szerelmes vagyok, minden nőbe...
